A GKK becenév a monogrammom, a Gáspár-Köbli Kriszta név rövidítése.

Bár vándoroltam sokfelé a nagyvilágban, ma is szülővárosomban, Budapesten élünk a párommal.
Terveink között sokminden szerepel, ami mostanában foglalkoztat leginkább, és amivel a blogban találkozhattok, az az Earthship. Ezek különleges szolárházak, melyek sem az építésük, sem a fenntartásuk során nem terhelik a környezetet. Teljesen önnfenntartó, nagyszolgáltatóktól mentes élet élhető bennük. Szeretnénk egy ilyen házat magunkénak tudni, bármennyire is lehetetlen kihívásnak tűnik ez most még :)

A másik álmunk, hogy kijussunk Afrikába a Bamako rally keretein belül, bár ahogy a ház sem idén épül meg, az afrikai út sem mostanában lesz :)

A hétköznapokban műkörömépítőként dolgozom, tanítom a kezdő kollégákat, és az egyik alapanyag forgalmazó cégnél, a Perfect Nailsnél segítek a termékfejlesztésben, versenyek szervezésében, lebonyolításában.

És mivel a kreativitásból sosem elég, hol kézműves dolog foglalkoztat, hol digitális, ami biztos, hogy a végeredmény különleges lesz!

Jó nézelődést, böngészést az oldalamon, és a blogokon!